Kiemelt hirek Tanulmányi csoport Felvételi Neptun

  Dékáni köszöntő

A valamikori Nehézipari Műszaki Egyetem - Miskolc nagy hagyományú felsőoktatási intézménye - a 20. század második felében egyre inkább nyitottá vált más tudományok, új területek felé. Így történhetett meg, hogy elsőként 1983-tól az Állam- és Jogtudományi Kar, majd pedig 1990-től a Gazdaságtudományi Kar is színesítette az egyetem oktatási és kutatási palettáját.

A bölcsészet- és társadalomtudományok iránti igény régiónkban már évtizedek óta jelentkezett, ám a magyar felsőoktatás által felvehető hallgatók száma akkoriban még nem indokolta a patinás tudományegyetemek, ill. néhány tanárképző főiskola mellett újabb intézményben is a bölcsészettudományi kar létrehozatalát.

Ennek ellenére a régió egyre inkább jelezte: igény van a bölcsészet- és társadalomtudományok művelőire, hiszen a humán területek (közoktatás, közművelődés, közgyűjtemények, stb.) szakemberhiánnyal küzdöttek, a társadalomtudományi kutatások növekvő száma pedig egyre inkább igényelte újabb képzett, jól felkészült, tudományos háttérrel rendelkező kutatók aktív jelenlétét.

E hiányokat hivatott pótolni a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karának két „előd-intézménye”: a mai napig működő, ám nem akkreditált Bölcsész Egyesület, valamint a Bölcsészettudományi Kar közvetlen jogelődje: a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Intézete.

Ez utóbbi már az országos hatóságok jóváhagyásával az 1992/93-as tanévben megkezdte működését, az intézmény universitas-jellegét hangsúlyozva.

Az első tanévben két - a Miskolci Bölcsész Egyesülettől átvett - évfolyammal indult meg a képzés. Az intézeti lét azonban már a kezdetekben szűknek bizonyult: az akkori vezetés a lehető leghamarabb benyújtotta kérelmét a karrá válás szándékával, s ez 1997-ben sikeresen realizálódott - ezen időponttól integrálódott a bölcsészet - és társadalomtudományok oktatása az egyetem karainak sorába, ettől az évtől számítjuk a Bölcsészettudományi Kar „felnőtt-korát”.

A bölcsészet- és társadalomtudományi oktatás és kutatás tehát mindössze másfél évtizedes múltat mondhat magáénak egyetemünkön, eredményeink azonban mégis magukért beszélnek: a kezdeti néhány egyetemi s két főiskolai szintű képzés ma már kibővült: a Bologna-folyamat bevezetése óta 3 felsőfokú szakképzésünk, 9 alapszakunk, 17 mesterszakunk, számos szakirányú továbbképzésünk működik, s a tanulmányaikat még magasabb szinten tovább bővíteni kívánó végzett hallgatók doktori iskolánkban szerezhetnek tudományos fokozatot.

Az országos felmérések évek óta azt mutatják, hogy jó úton járunk: mind az oktatók minősítettségét, mind pedig a hallgatói elégedettséget tekintve az élmezőnyben járunk: az ország mintegy harminc bölcsészképzést folytató intézménye közül csak olyan nagy hagyománnyal rendelkező egyetemek előzik meg a Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Karát, mint az ELTE, a Debreceni Egyetem és a Szegedi Egyetem. S ami ennél is több: a kar minősítését az is fémjelzi, hogy az anonim válaszadó hallgatók csaknem 90 %-a nyilatkozott úgy, hogy újra az ME BTK-t választaná, ha tehetné, sem menne más egyetemre.

Mindez felelősséget is ró a kar mindenkori vezetésére és oktatóira egyaránt. A színvonalas oktató- és kutatómunka, a hallgatók mind intenzívebb bevonása a tudományos életbe, a kölcsönös tiszteleten alapuló közvetlen hangulat eredményezheti csak azt, hogy hallgatóink továbbra is jó hírünket vigyék az ország, ill. a világ legkülönbözőbb helyeire - bölcsész diplomával a kezükben, jó kommunikációs készség és megbízható nyelvtudás birtokában biztos megélhetést, jó munkahelyet kaphatnak, s ami a fontos, azzal foglalkozhatnak, ami egyben a kedvtelésük is.

A Miskolci Egyetem Bölcsészettudományi Kara a 21. század emberének is korszerű, jól hasznosítható tudást nyújt. Egyre bővülő képzési palettáján mindaz megtalálható, ami a klasszikus értelemben vett bölcsészet- és társadalomtudományok körébe tartozik, de az is, ami a mai, felgyorsult tempójú élet nélkülözhetetlen kelléke, a gyakorlatorientált, alkalmazható tudás.


VIVÁT BÖLCSÉSZ!



A kar dékánjai
Dr. Kovács Mária
Dr. Kovács Mária
(2013.09.17 -)
Dr. Horváth Zita
Dr. Horváth Zita
(2013.07.01 - 09.16.)
Dr. Kovács Mária
Dr. Kovács Mária
(2009-2013)
Dr. Fazekas Csaba
Dr. Fazekas Csaba
(2005-2009)
Dr. Bessenyei György
Dr. Bessenyei József
(2001-2005)
Dr. Kabdebó Lóránt
Dr. Kabdebó Lóránt
(1997-2001)