• Slide 1

    Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket Kívánunk!

Képzéseink

Alapképzés

Az érettségi vizsga után elérhető első képzési szint, mely egyszakos és hat féléves. Az alapfokozatot nyújtó képzés a munkaerőpiacon hasznosítható szakmai ismereteket ad, az elhelyezkedéshez jogszabályban meghatározottak szerinti munkakör betöltésére jogosít, egyúttal megfelelő elméleti alapozást is nyújt az adott szakterületen a tanulmányok mesterképzésben történő folytatásához.

Mesterképzés

A második felsőfokú végzettségi szint, amellyel mesterfokozat és szakképzettség szerezhető. Mesterképzésre az vehető fel, aki legalább alapfokozatot és szakképzettséget, vagy ezzel egyenértékű főiskolai szintű végzettséget és szakképzettséget tanúsító oklevelet, illetve egyetemi szintű végzettséget vagy mesterfokozatot szerzett. A képzési idő 4, tanárképzés esetén előképzettségtől függően 2-5 félév.

Tanárképzés

Az osztatlan tanárképzés a 2013. év szeptemberétől került bevezetésre országos és kari szinten is. A szakpáros képzésben mind általános, mind középiskolai tanári végzettség szerezhető, ettől függően a képzés 10-11 vagy 12 féléves. Az új típusú közismereti és szakmai tanári mesterképzések a korábban megszerzett diplomák alapján 2, 4, és 5 féléves képzési idejűek. Az előzetes szakmai ismeretekhez igazított tanulmányi rendek (tanösvények) sokfélesége miatt nevezzük „ösvényes” képzésnek.

Szakirányú továbbképzés

E képzés során alap- vagy mesterfokozatot, illetve főiskolai vagy egyetemi oklevél megszerzését követően további szakirányú szakképzettség szerezhető. A képzési idő legalább 2, legfeljebb 4 félév.

Pedagógus továbbképzés

A pedagógus-alapképzésben megszerzett szakmai, szaktudományos ismeretek frissítése, az egyes tudományterületeken megszületett tudományos eredmények megismerése. A pedagógus-alapképzésben megszerzett, a pedagógusmesterséghez kapcsolódó ismeretek (pedagógia, pszichológia, módszertan) frissítése, új ismeretek és készségek elsajátítása.

Doktori iskola

Az ME BTK keretében Irodalomtudományi Doktori Iskola működik, amelyben keretében szövegtudományi-textológiai centrumú posztgraduális oktatás folyik. Szövegtudományi doktori program Magyarországon egyedül e képzőhelyen működik, oktatóink kivételesen felkészült szakmai tudást testesítenek meg ezen a területen.

A Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar Hírei

Szakdolgozat leadása: november 22.
Szorgalmi időszak vége végzősöknek: november 16

ÖSD Nyelvvizsga időpontok 2025-ben

A ME BTK MFI ÖSD Nyelvvizsga Központja a 2025. évben is várja a vizsgázókat. A tervezett nyelvvizsgák időpontjait és a jelentkezési határidőket az alábbi táblázat tartalmazza.

Alkalom Írásbeli Szóbeli Jelentkezési határidő
1 2025. 01. 24. 2025. 01. 29. 2024.11.30- 2025.01.03.
2 2025. 05. 09. 2025. 05. 14. 2025.03.28 - 2025.04.18.
3 2025. 10. 03. 2025. 10. 08. 2025.08.18 - 2025.09.12.
4 2025. 11. 28. 2025. 12. 03. 2025.09.19 – 2025.11.07.

További részletes információk a vizsgával kapcsolatosan az ÖSD Vizsgaközpont oldalán találhatók: https://nemet.uni-miskolc.hu/index.php/osd-nyelvvizsga/

Végzős hallgatók vizsgaidőszaka a 2024/25. tanév I. félévében

  • Szorgalmi időszak vége: 2024. november 16. (szombat)
  • Szakdolgozat benyújtása és feltöltése a MIDRA rendszerben: 2024. november 22. (péntek)
  • Vizsgajelentkezés a Neptun-rendszerben: 2024. november 18. - 2024. november 29. 12.00.
  • Záróvizsga időszak: 2024. december 09 - 2024. december 20.
  • Diplomaátadó szenátusi ülés: 2025. január 30. vagy január 31.

Felhívjuk a figyelmet, hogy vizsgára jelentkezés továbbra is csak a költségtérítés/önköltség és az egyéb kiírt díjak rendezését követően lehetséges.

Javasoljuk, tanulmányozza át a BTK Szakdolgozatkészítési szabályzatát, ebben a szakdolgozat kötelező mellékleteit is megtalálja: https://bolcsesz.uni-miskolc.hu/uj/dok/szab/btk_szakdolgozatkeszitesi_szab_20231201.PDF

A szakdolgozatokat/portfóliókat papíralapon (kötve) kell leadni az intézeti adminisztrációra és egyúttal fel kell tölteni a MIDRA rendszerbe is http://midra.uni-miskolc.hu) legkésőbb 2024. november 22-ig.

A záróvizsgákról szóló, egyes szakokat érintő információkat (pl. záróvizsga beosztás, zárószigorlati tételek stb.) az illetékes intézetek honlapján találja.

Az Egyes felsőoktatással, szakképzéssel és felnőttképzéssel összefüggő törvények módosításáról szóló 2022. évi LIX. törvény 39. §. rendelkezik arról, hogy az Nemzeti felsőoktatási törvény 51.§ (1) bekezdése helyébe a következő rendelkezés lép: „A felsőfokú tanulmányok befejezését igazoló oklevél kiadásának előfeltétele a sikeres záróvizsga.”

Mindezek alapján az oklevél kiállításához – sikeres záróvizsgát követően - nyelvvizsga bemutatására már nincs szükség.

MIDRA IGAZOLÁS ELJÁRÁSRENDJE

  • 1. A hallgató az általa elkészített szakdolgozatot/diplomamunkát/portfoliót feltölti a Midra adatbázisba http://midra.uni-miskolc.hu. (Az oldalon a Dokumentumok menüpontban érhető el az útmutató, melyet szíveskedjék a feltöltés előtt elolvasni). (http://konyvtar.uni-miskolc.hu/documents/103805/104049/Szakdolgozat+feltöltés+GYIK)
    Határidő: 2024. november 22.
  • 2. A hallgató a kitöltött, aláírt hallgatói nyilatkozatot elküldi a midra@uni-miskolc.hu e-mail címre. Szakdolgozathoz és portfólióhoz külön-külön nyilatkozatra van szükség! (A hallgatói nyilatkozatot a Dokumentumok menüpontban találják.)
    (Ha nem tudja szkennelni/fényképezni az aláírt dokumentumot, akkor a Neptunban regisztrált e-mail-címéről küldje el a kitöltött nyilatkozatot *.doc formátumban) Technikai problémáját a midra@uni-miskolc.hu címen kell jelezni.
  • 3. Amennyiben titkosított szakdolgozatról van szó, akkor a Titkosítási Nyilatkozatot/ Bizalmas kezelési kérelmet a hallgatói Nyilatkozattal együtt kérjük szintén elküldeni a midra@uni-miskolc.hu email címre.
    (A titkosítási nyilatkozatnak/ bizalmas kezelési kérelemnek nincs formanyomtatványa).
  • 4. Ezután a könyvtárosok ellenőrzik a feltöltött dolgozatot és a nyilatkozat meglétét.
  • 4/a. Ha nincs további teendő, a könyvtár kiállítja az igazolást és ezt megosztja a hallgatóval, valamint a Kar Dékáni Hivatalával.
  • 4/b. Amennyiben a feltöltött fájl sérült, hibás stb., akkor a könyvtáros e-mailben tájékoztatja a hallgatót a további teendőkről.

ME Könyvtár, Levéltár, Múzeum
ME BTK Dékáni Hivatal

Intézeteink

logo

Alkalmazott Társadalomtudományok Intézete

Tanszékek

  • Szociális Munka Tanszék
  • Szociológiai Tanszék
  • Politikatudományi Tanszék
  • Családkutató Központ
  • Romakutató Csoport

Kapcsolat

  • Miskolc-Egyetemváros A/5. épület II.
  • Telefon: 46/565-111/21-84
  • E-mail: eva.graholy@uni-miskolc.hu
logo

Antropológiai és Filozófiai Tudományok Intézete

Tanszékek

  • Kulturális és Vizuális Antropológiai Tanszék
  • Filozófiai Tanszék
  • Kommunikáció és Médiatudományi Tanszék

Kapcsolat

  • Miskolc-Egyetemváros C/1. épület III. emelet
  • Telefon: 46/565-221
  • E-mail: btkvat@uni-miskolc.hu
logo

Magyar Nyelv- és Irodalomtudományi Intézet

Tanszékek

  • Magyar Nyelvtudományi Tanszék
  • Magyar Irodalomtudományi Tanszék
  • Szabó Lőrinc Kutatóhely

Kapcsolat

  • Miskolc-Egyetemváros A/4. épület IV. emelet
  • Telefon: 46/565-111/21-71, 21-20
  • E-mail: erika.galambosne@uni-miskolc.hu
logo

Modern Filológiai Intézet

Tanszékek

  • Alkalmazott Nyelvészeti és Fordítástudományi Tanszék
  • Angol Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék
  • Német Nyelv- és Irodalomtudományi Tanszék
  • Társadalmi nemek és Egyenlő Esélyek Kutatócsoport
  • Nyelvi- és Kommunikációs Kutatócsoport

Kapcsolat

  • Miskolc-Egyetemváros A/6. épület fszt. 20.
  • Telefon: 46/565-111/17-66
  • E-mail: bolmfi@uni-miskolc.hu
logo

Tanárképző Intézet

Tanszékek

  • Pedagógia Tanszék

Kapcsolat

  • Miskolc-Egyetemváros C/1. épület III. emelet
  • Telefon: 46/565-228
  • E-mail: denisa.szenczi@uni-miskolc.hu
  • E-mail: monika.daruka@uni-miskolc.hu
logo

Történettudományi Intézet

Tanszékek

  • Ókortörténei, Művelődéstörténeti és Muzeológia Tanszék
  • Őstörténeti és Régészeti Tanszék
  • Új- és Jelenkor-történeti és Hadtörténeti Tanszék
  • Közép- és Kora Újkor-történeti Tanszék
  • Társadalomtörténeti Kutatócsoport
  • Amerikanisztika Kutatócsoport

Kapcsolat

  • Miskolc-Egyetemváros C/1. II. emelet
  • Telefon: 46/565-221
  • E-mail: beata.toth@uni-miskolc.hu
logo

Gyógypedagógiai Intézet

Tanszékek

  • Gyógypedagógiai Tanszék

Kapcsolat

  • Miskolc-Egyetemváros C/1. épület III. emelet
  • Telefon:+36-46-565-111/2136; +36-46-565-215
  • E-mail: gyogypedagogia@uni-miskolc.hu
logo

Miskolci-Hejőkeresztúri KIP Regionális Módszertani Központ

Kapcsolat

  • Miskolc-Egyetemváros C/1. épület III. emelet
  • Telefon: (46)565-218
  • E-mail: emese.nagy@uni-miskolc.hu
  • Web: http://kipkozpont.uni-miskolc.hu

ME Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar

Miskolci Egyetem

ME logo

Honlap: www.uni-miskolc.hu

Kapcsolat

3515 Miskolc-Egyetemváros

Dékáni Hivatal: 46/565-111/22-25

boldek@uni-miskolc.hu

Hallgatói ügyek: 46/565-111/20-14, 20-15

boljutka@uni-miskolc.hu