DIGITÁLIS KIÁLLÍTÁS
A fényképkiállítás az ME BTK Antropológiai és Filozófiai Tudományok Intézetében készült az OTKA-143598 sz. pályázat műhelyében. A képek Miskolc-Avas, továbbá Kazincbarcika Egressy Béni úti és a belőle nyíló Pollack Mihály úti lakótelepek lépcsőházait mutatják 2024 nyarán, a kísérőszöveget a kulturális és vizuális antropológiai tájékozódás vezeti.
A lépcsőház mint köztes tér
A lépcsőházba a ház kapuján át lehet eljutni, amelynek zárja, kódja, kulcsa van. A lépcsőház tehát valamiképp magánterület, de valamiképp közterület is, hiszen a lakásajtókon kívül fekszik, a lakások alapterületébe sem számolják bele. A lépcsőház átmenet a köz és a magán terek között. Hogy melyikhez áll közelebb, azt különbözőképp értik a házak lakói.
Éles határvonal
A rács - amelyet a lakásajtó vagy a lépcsőház lakásajtó előtti beugrója (vagy fülkéje) elé szerelnek, vagy amellyel a lakásokhoz vezető emeleti folyosót választják el a lépcsőház szűkebben értett terétől - azt sugallja, hogy a lépcsőház köztér, a ráccsal leválasztott rész pedig mintha magánterület, a lakás része, ajtón túli tartozéka volna. Nem egyszer kulcsra zárt ajtó választja el a lakásokhoz vezető folyosót a lépcsőháztól, néhol az ajtó mellé a lakásokban megszólaló csengősort szereltek fel, mintha ez volna a második vagy az igazi beléptetés. A leválasztott, elzárt területet otthonossá teszik: rajta polcokat szerelnek a falra, háztartási gépet vagy más nagyobb lakberendezési tárgyat tartanak. Az otthonosságról vallanak a képen a rács elé és mögé fektetett, gonddal választott és elhelyezett szőnyegek, lábtörlők. A rácsok, a folyosóajtók mind a lépcsőház közösen használt területébe nyílnak, vészhelyzetben komoly akadályt jelenthetnek a menekülők számára.
Átfedés a lépcsőház és a magánlakás közt
A bejárati ajtón kívül levetett, szabadon heverő utcai inkább azt mutatják, az ott lakó nem húz éles határvonalat magán és köz között. A baloldali kép a lépcsőházból leágazó folyosó kanyar utáni végét mutatja, nem gyakran téved arra véletlenül bárki. Csakhogy a másik képen a lépcsőforduló mellett hevernek a cipők, ami arra vall, viselőik biztonságban érzik a lábbeliket, nem gondolják, hogy ellopná őket bárki vagy kárt tenne bennük. Alighanem a lépcsőház iránti bizalom az oka annak, hogy aránylag kevés ráccsal elzárt lakást találtam. Lépcsőháztól ajtóval elzárt folyosószakaszt egyetlen házban találtam, de ott minden emeleten. A lépcsőház iránti bizalmatlanság egyedül ezt a házat jellemezte. Az ajtók különbözősége, az esetlegesség, hogy vannak-e mellette csengők, azt mutatja, mindezt nem a tervezők gondolták el így, hanem időközben a lakók.
A képen nem keríti el rács a lakás előtti beugrót. Benne szék, amely elférne az előszobában is, nem volna fáradság alkalmanként onnan tenni ki az ajtó elé. Ittlétéből arra következtessünk, hogy szívesen és gyakran elüldögél rajta a lakó az ajtaja előtt? Kilátás sehová, semmire nem nyílik a székről, sem hamutartót nem láttam mellette (ami nem szól ellene annak, hogy akár dohányozhatnék is ott valaki), sem cipőt (amelynek felvételében segítene, hogy ül). Talán telefonálni ül ki rá valaki, hogy ne zavarja vele a lakótársait. Ez érthetővé tenné, miért marad a fülkében a szék. A fülke elrendezése letisztult, minimalista, a hely ápolt, gondozott. A szék és az ajtókeret azonos színű vagy pácolású - lehet, hogy szándékosan. Nem kizárt, hogy amikor üldögél rajta, akkor megfordítja vagy kiteszi a fülkéből a széket a lakó - igaz, ezzel az erővel az előszobából is kitehetné, tehát ott is tarthatná. Lehet, hogy arra szolgál a szék, hogy rátegye a táskáját, így könnyebb előveheti belőle a lakáskulcsot? A bejárati ajtó a lakásba nyílik, így abból, hogy szék van a fülkében, nem következtethetünk rá, távol vagy otthon vannak-e a lakásban.
A biztonságérzetről szólva
A lépcsőházak biztonságának másik, fontos értelme, hogy itt senki nem eshet le, nem zuhanhat, nem vetheti magát több emeletnyi mélységbe. Sem kisgyermek, sem öngyilkos. A kétkarú lépcsőházak karjai egymás mellett futnak, köztük nem nyílik tér, egymástól magas korlát vagy fal választja el őket.
Cserébe nem nyílnak vertikális távlatok, nincs tágasság- és mélység-élmény, nincs a lépcsőkorlátoknak, lépcsőperemeknek térbeli rajzolata.
A külvilág különböző módokon lép be vagy hatol be a lépcsőházakba
Fedélnélküli pár talált benne pihenő helyet. A fényképen egymást átölelve békésen alszanak. A felvétel idején épp esett az eső. De mi ez a fülke, hogy nincsenek senkinek az útjában? A házban, mint több másikban is a környéken, a lift nem a lakószinteken áll meg, hanem a szintek között félúton, ráadásul nem is minden, hanem csupán minden második félszinten. Ahol megáll, ott egy beugróba (kilépőbe, fülkébe) lép ki az utas, amelynek az egyik oldala a lépcsőházba nyílik, annak mintegy toldalékaként, járulékaként, kihasasodásaként, ahogyan a képen látszik is. Így fél emeletet lépcsőzve jut majd el ki-ki a lakásához. Mindenkinek lépcsőznie kell – vagy lefelé, vagy felfelé, de egyik irányban biztosan. Mivel nem lehet minden fél szintnél kiszállni, ezért nem érdemes a korábbi vagy későbbi kiszállást választani csupán azért, hogy a nem kívánt lépcsőzési irányt elkerülje valaki, különben három félszintet kellene gyalogolnia, nem egyet. A tervezők aligha gondoltak az idős emberekre, akiknek minden lépcsőfok külön fájdalom.
Ahol nem áll meg lift, ott liftajtó sincs, betonfal választja el a fülkét az aknától. Csendes, zárt tér, amely ugyan a lépcsőházba nyílik, de senkinek nem rajta keresztül, hanem csak az oldalánál vezet az útja. Nem is hidegek a fülkék. A hely jól benapozott és olyikban fűtőtestet is látni (vagy legalábbis a semmibe vezető fűtéscsövek arra utalnak, hogy egykor volt ott fűtőtest). Azt, hogy nincs a fülkékben túl hideg, a benne élő dísznövények is tanúsíthatják (már ha gondozzák őket).
Hogy éppen ki van a lifttől érintetlen fülkében, arra aligha nyílik rálátása a liftből kiszállván a lakóknak, háttal vannak neki, miközben félemeletet lépcsőzve az ajtójukhoz tartanak vagy onnan a lifthez, már nyitva is ki a szemükkel az ajtajukat vagy a liftajtót. De ha mégis arra tévedne a tekintetük, akkor sem jut idejük elidőzni a látványnál, hiszen érkeznének már haza vagy indulnának útjukra.
A szabad fülkén menekülő útvonal sem halad át - feltételezve valamilyen vészhelyzetet. Nem csak jelzés nem utal rá vagy tilalom (egyetlen lépcsőházban nem láttam nyomát), de a hely sem alkalmas rá: a fülke egyik oldala üveg, amelyet erős fémrácsok tagolnak (a képen ez az oldal nem látszik, csak a rajta beáramló fény). A fémrácsozat olyan sűrű, hogy ember vagy gyerek nehezen fér át (eshet ki) rajta, annyira megbontani, hogy átférjen rajtuk egy ember (hogy azon át kimenthető legyen) nem valósítható meg egykönnyen. Egyébként is sokkal egyszerűbb a lakások erkélyén vagy utcára nyíló ablakain keresztül menteni.
Meglepő, hogy társas életnek a nyomát sem látni a szabad fülkékben. A lépcsőházak más szegleteivel ellentétben, ezeket nem vették birtokukba még a dohányosok sem. Nem váltak közös kávé- vagy cigarettaszünetek, pár szavas társalgások helyszínévé. Egyetlen helyen láttam a virágföldben elnyomott csikkeket és egy felmosó rudat, de ez nem társas cigarettázásra utal. Alighanem olyan lakókra tervezték az épületet, akik nem a lakóhelyükön törekszenek társaság iránti szükségleteiket kielégíteni – mert például a munkahelyük megfelelő társasági vagy szabadidős programot és alkalmat kínál (például a munkahelyi étkezdében, a munkahelyi rendezvényeken, a munkahelyi üdülőben, a munkahelyi bölcsődében, óvodában), amelyeket manapság ritkán kínálnak a munkahelyek, vagy mert például munka után gyakran jönnek össze vendéglátóhelyeken (kocsmában, presszóban, kávéházban), ami feltételezi, hogy a munkájuk nem rombolja egymás iránti érdeklődésüket vagy szolidaritásukat.
Behatol a lépcsőházba a házban működő utcai üzlet, amikor göngyölegeit a kapualjban rakja le, ha rendezetten, ha ideiglenesen is. A képen látható épületben nincs lift. A tágasság és a távlat lakótelepi lépcsőházakban ritkán tapasztalható élményét kínálja. A lépcsőfordulók ablakai bevilágítják a teljes kapualjat, amely így szabad, levegős, dinamikus tér lesz, izgalmas járásokat kínál, belépve felfelé vezeti a tekintetet. A lift nélküli házak lépcsőházaira általában is áll, hogy verőfényesebbek, világosabbak a liftes ház lépcsőházaihoz képest (például amelyet az alvó fedélnélküliek képén látni). Szembeötlő amannak szűkös, szorongató, sötét tere, ahová csak fülkék sötét faláról visszaverődve jut el természetes fény és amelyet különben többnyire búra nélküli lámpatestekben árválkodó villanykörték világítanak meg.
Behatolás maga ez a fényképösszeállítás, akkor is, ha sehol nem találkoztam fényképezést tiltó táblával. A liftben készült önarckép azt is tanúsíthatja, menyire szűkös a hely. Kétgyerekes család már nem tud együtt utazni. Babakocsival egy szülő vagy bevásárló kézikocsival egy ember épp, hogy elfér. Úgy fest, egyedülálló fiatalokra, gyermektelen párokra és inkább középkorúakra tervezték. A tükör repedt. Nem biztos, hogy rongálás miatt. Lehet, hogy véletlenül ütődött hozzá valami, amit egy utas vitt, aki nem volt ura a szűkös térnek. Repedt tükörrel is szállít az eszköz, így is látni benne magunkat, már ha egyáltalán belenézünk evégett. Aligha cserélik ki egyhamar. Azért kerültem a liftbe, mert a kilenc-, tízemeletes épületek lépcsőházat a legfelső szintről kezdtem el fényképezni, ahová lifttel mentem fel. Nem vállalkoztam rá, hogy alulról felfelé gyalogoljak a lépcsőkön.
Az ajtó mint identitáshordozó
Lakótelepi lakásokat többnyire egyforma bejárati ajtóval adják át. Szembeötlő az a változatosság, amelyet a lakásajtók mutatnak a lépcsőházakban. Ahány lakás, szinte annyi bejárati ajtó.
A lépcsőház lehetőséget ad rá, hogy a lakó megmutatkozzék az arra járók számára, akkor is, ha nincs nyitva a lakás vagy magánéletünk nem nyúlik bele a lépcsőház terébe. Mivel nehezen távolítható el és minden lakásnak van, a bejárati ajtó nem csak lehetőséget ad a megmutatkozásra, akkor is bemutat, ha nem ezt nem kívánja a lakó vagy nem gondol rá. Lakásunkról és életünkről az első benyomásokat, meghatározó hangoltságát, viszonyulásmódját a bejárati ajtóból meríti az is, aki csak elmegy mellette, az is, aki belép rajta. Az ajtó szerepét csak fokozza, hogy alig akad más felület (kerítés, a szomszédok számára látható ablak), amely kielégíthetné az identitás és státusz megjelenítésének a szükségletét.
A gondosan felületkezelt tölgyfaajtók nehezen vezethetők le a tömeglakások betonelemeiből, éppígy a folyosók falainak, járófelületeinek a textúráiból. Az alsó négy-öt emeleten sűrűbben találkozni ilyen ajtókkal, mint a magasabban fekvő lakásoknál. A liftbe nem fér be, ám alig hihető, hogy ne akadnának olyan markos szállítók, akik ne tudnák öt emeletnél magasabbra felvinni.
Egy kevésbé tekintélyt parancsoló, inkább könnyed, vidám egyéniesítése az ajtónak. Megerősíti ezt a lábtörlő, amelyen macskafarkak rajzolják ki a „home” feliratot.
Az ajtók egyediségét és a lakó önmegjelenítését segíthetik az ajtótáblán elhelyezett, többnyire vendégváró, vendégmarasztaló, vagy valami ünnepi alkalmat jelző díszek, függők, feliratok.
Nehezen érthető ennek az ajtó üzenete a harapós kutyát jelző három táblával és a valós időt mutató, jól járó faliórával. Ki lehet a címzettje, akit ennyi harapós kutya felirattal kell távoltartani, miközben a csendes lépcsőházban nem hallik kutya jelenléte az ajtó mögül? Miféle betolakodó tévedhet az emeletre a behatolás szándékával? Vagy inkább a bent lakó nyitottságát vagy épp elutasító viszonyulását jelzik a kis táblák? Kinek a számára mutatja az időt a falióra? A lakás lakóját hivatott tájékoztatni a pontos idő felől (amikor a lakása előtt tesz-vesz vagy éppen dohányzik – egyiknek sincs jele), vagy inkább a hozzá érkezőt (akit az idő előtti becsengetéstől tartóztat).
Hasonlóan az ajtóhoz, a rács is alkalmasak az identitás, a státusz megjelenítésére. Akad, amelyik kovácsoltvasból készült és mintázatot mutat.
Meddig terjed az identitás térbeli kivetítése, kivetülése?
Az új ajtók beillesztése és közvetlen környezete különbséget mutat. Azt jelzi, minden lakó különféleképp ítéli meg és dönt róla, milyen határig nyúlik, nyúlhat, nyúljék az önmagáról kínált kép. A két szélsőség. Nem ritka, hogy az új, lecserélt ajtó és ajtótok körül eldolgozatlan a purhab szigetelés vagy kijavítatlan a sérült vakolat. A másik véglet az egyedi kialakítású műkő falburkolat és járólap, amely a lakás előtti beugrón (fülkén) is túlnyúlik. Figyelemre méltó, hogy az utóbbi, így átalakított területet nem védi rács.
A környezet egyéniesítéséről vallanak a lábtörlők, a kisebb szőnyegek, amelyek nem csak bejárati ajtók előtt, de gyakran a lépcsőfordulóknál is láthatók. Mindet jó állapotban találtam, elnyűtt egy sem volt. Olykor kopottas, lelakott ajtók előtt is akadt belőlük. A lábtörlők meghatározó jelenlétét nem indokolja a funkció: mi marad a cipő talpán, mire eljutunk a bejárati ajtóig? A házak kapuja előtt többnyire van lábtörlő rács, a maradék hólé, sár még a liftben és a lépcsőkön lecsöpög. A lábtörlők, szőnyegek alighanem inkább a dekorativitásnak és az identitás megnyilvánításának elérhető, megfizethető, beszerezhető, ugyanakkor látványos és látszólag hasznos (funkcionális) eszközei.
Az identitás avagy a környezet gondozásának a határai
A lépcsőházak látványának legfőbb jellemzője az egymásnak feszülők, az ellentétesek, az egymást kizárók egyidejűsége és egymásmellettisége.
Megmutatkozik a kilátásban is: az üde természet lépcsőforduló ablakából nyíló látványban (fák, zöld, napfény) egy elrozsdásodott, használaton kívüli antenna éktelenkedik (manapság médiaszolgáltató sincs hozzá).
Együtt a gondozott, az épülő, a friss, a szép és az elhanyagolt, a hanyatló, a romló, a rút
Különbséget mutat, meddig érzik feladatuknak a lakók, hogy lakásuk környezetét gondozzák? Hol a határ, ahonnan kezdve már nem foglalkoznak, nem törődnek a hely elhanyagoltságával? A gondozott és az elhanyagolt területek találkozásának a látványa feszültséget mutat.
A lépcsőfordulónál a gondosan elhelyezett szőnyeg mellett több helyen lekopott a lépcsőfokokról a burkolat.
A gonddal ápolt, zöldellő növény mellett mállott, beázott vakolat, a lépcső élénél levált burkolat.
A nemrég felszerelt új kapcsoló mellett levált a vakolat. A lépcsőforduló fémkorlátja alatt a sarkoknál törött a csempeburkolat. Az elhanyagoltság nem puszta látvány, tapinthatja, aki felkapcsolja a villanyt vagy kapaszkodik a korlátba.
A két szép új bejárati ajtó, a fehéren még ünnepi dísz, fehér tollkoszorú is, ugyanakkor a felvezető lépcsősor mellett pereg a falról az olajfesték, a két ajtó felett a sarokban lóg a vezeték.
Kinek kellene elvégezni az elhúzódó javításokat? A rozsdás antennát talán annak kellene, kellett volna leszerelnie, aki felszereltette a saját lakásához, ám aki alighanem már elköltözött. A lógó vezetéket az a szerelő is visszabújtathatta volna a műanyag csatornába, aki – mint azt az ajtó felső sarkánál látni -bevezette a kábelt a lakásba. Az újonnan felszerelt konnektor körül a levert vakolatot a villanyszerelő is pótolhatta volna. De mind inkább elbátortalanodom. Mert – a korábbi fényképekre gondolva - kire tartozik az eltört csempe, a lemállott védőfesték, hát még a virág mellett az ablak alatt a beázott és lemállott vakolat megjavíttatása?! Kinek kellene megrendelnie a munkát és legfőképp kifizetnie a javításokat? Aligha a legközelebbi lakás lakójának. A lépcsőházban számtalan hasonló javítandó feladat akad. A megoldatlansághoz bizonyosan hozzájárul a ház tulajdonosi szerkezete (ki mit milyen értelemben és mértékben érez a sajátjának), a lakók financiális helyzete, amely korlátot szab a közös költségnek, továbbá a viszonyokon és a körülményeken nevelődött érzékek is, amelyek alighanem eltompultak vagy legalábbis fáradtak jelezni a teendőket.
Tisztaság
Szükséges hangsúlyozni, egyetlen lépcsőházban nem volt eldobott szemét, morzsa, papírhulladék vagy üvegtörmelék, kifolyt ital, pép – ami nem csupán a takarítók munkáját dicséri, de a lakók körültekintéséről, tisztaság iránti igényéről is vall. Elnyomott csikket virágföldben, hamutartóban láttam, járófelületen sehol! Hasonlóról vallanak az emeleti lépcsőfordulóknál, a kapuajtók mögött elhelyezett felmosók és a virágok közelében az üres vizespalackok (locsolni őket). Seprűt azonban sehol nem láttam. Hová is lehetne kidobni, amit felsöpörnek? Szemét- vagy hulladékgyűjtőt sehol nem látni a lépcsőházak tereiben – ebből egyfelől arra következtethetni, hogy nem szoktak szemetelni a lakók, másfelől arra, hogy nincs, aki ürítené azokat.
Szemet dobozba vagy nejlon zacskóba gyűjtve láttam egy-egy bejárati ajtó mellett. Igaz, ott alighanem hosszabb ideig hever. Éppúgy voltak liftes, mint a liftnélküli házakban, pedig az utóbbiakban több ember jár az ajtók előtt, mint a liftesekben. „Ötletes” szemételhelyezésre is akad példa.
A lépcsőházak műszaki állapota javításra szorul
Kirívó példa rá a liftek melletti beugrók fűtése. A foghíjas fűtőtestek vagy nem egyszer azok hiánya, a szabadon lógó fűtéscsövek vagy néhol csupán az emeletek között fúrt nyílások, amelyekben már csövek sem futnak, mindezek nem a fűtésfelújítás jelei.
Az egyidejű és egymásmelletti ellentétek nem tudják semlegesíteni egymást
A gonddal kezelt felületű tölgyfaajtó nem teszi láthatatlanná a lepergett vakolatot, a levált burkolatot, a repedéseket és ez megfordítva is állítható. A zöldellő növény nem tünteti el a fűtőtestek csorbult lemezeit, ám fordítva sem. Egymás hatásait, üzeneteit, a tőlük ébresztett hangoltságot korlátozza a tönkrement, a romlott állapotú és az új. a gondozott. Azt a jelentést, üzenetet vagy szimbolikus értelmet ugyanakkor, amelyet külön-külön mindegyik hordozna magában, messzemenően kioltják egymásban.
A lakás magántere különféleképp nyúlik bele a lépcsőházba
Nem csak azt kell vizsgálni, hogyan hatol be a külvilág a lépcsőházakba, hanem az ellenkezőjét is, hogyan szüremlik ki a lakásokból a lépcsőházakba a magánélet. Nem csak az ajtón kívül heverő cipők vagy háztartási hulladék jelzik a magántér átnyúlását a közös területre.
Az egyik emeleten matricák vezetik a gyermek tekintetét a lift és a bejárati ajtó között. A liftes beugró ablakán üvegmatrica fogad. Ha a lépcső felé fordulunk, lejjebb, a lakásszint falán pillangómatricákból alkotott csokor fogad, a lépcsőút után a lakás felé fordulva, már látszanak a bejárati ajtó előtt, a beugró falán a gyermek saját rajzai.
Kerékpár és babakocsi is felbukkannak a lépcsőház járóterében. Ez azt jelzi, nincs tárolóhely az épületben ezek számára (valahol a földszinten keresnénk). A lakások tervezésekor aligha gondoltak kisgyerekes családokra. A babakocsit liftes házban hagyták elől, így csak az emelet lakóinak kell kerülgetni. A kerékpár a legfelső lépcsőfordulónál áll egy négyemeletes lift nélküli házban, így csak a legfelső szint lakói számára jelenthet akadályt. Biztonságérzetről vall, hogy lánc nélkül, szabadon áll mind a kettő.
A lépcsőházi dohányzás szintén a magántér kiterjesztése a köztérre
A virágföldben elnyomott csikkek a korábbi fényképen annak a jelei, hogy a cigarettákat a liftakna melletti beugróban szívták el, ahonnan a füstöt könnyen ki lehet szellőztetni, hiszen beugró üvegfalán van nyitható ablak. A lépcsőház más részein a cigarettafüst a közösen szívott levegőt rontja. Olyik ajtó mellett otthonos dohányzót rendeztek be hamutartóval, ülő alkalmatossággal (szék, puff) és asztallal. Jól látszik, hogy az asztalon a hamutartót nem üríti minden használat után a lakó. Van, ahol kiselejtezett tűzhely szolgál asztalként. A tűzhely felett látni a búra nélküli lámpatestben a csupasz égőt, mellette dekoráció, gondozott növény -, a dohányzást keretező egymásnak feszülő látványelemek. A fény a tetőtér felől árad be erre a legfelső lakószintre.
A tervezők eleve gondolhattak a dohányosokra: a liftajtók mellett minden szinten volt falba erősített hamutartó. Néhol már csak a csonkja áll ki, a legtöbb emeleten annyi sem maradt belőle. Elgondolkodtató, hogy mire használták: érdemes volt-e a lakásajtótól a liftajtóig rágyújtani, a pár méteren keletkezett-e annyi hamu, amennyit le lehetett pöckölni a hamutartóba. A hamutartó barázdált pereme arra vall, benne lehetett hagyni az égő cigarettát, de ki és mikor szívta azt tovább, ha lement a lakó a lifttel, egyáltalán, miért nem szívta tovább benn a liftben? Ha pedig hazafelé jött és dohányzott a liftben, miért tette volna ide félig szívott cigarettáját és miért ne folytatta volna a cigarettázást az otthonában? Továbbá ki ürítette ki a hamutartót? Természetesen nem lehet és nem kell mindent funkcionálisan magyarázni.
A csonkhoz illik a levert, lepergett vakolat a csengő és az új ajtó mellett. Távolabb, a beugróban új tölgyfaajtó, mellette a vakolat és a fal alját szegélyező csempesor hasonlóképp megrongálódott. Egyazon látómezőben a gondozott és az elhanyagolt. Az új az elhasználódott keretében.
Van épület, ahol kicsi, loggia szerű állóhelyet terveztek, alighanem dohányosoknak, bár hamutartót, szemetest nem találni benne. Egy, legfeljebb két ember fér el állva, a füst a szabadba megy. A házban a lift az emeletek közötti lépcsőfordulóknál áll meg, minden félszinten. A liftajtó mellől nyílik a tartózkodótér üvegbetétes csapóajtaja. Az ajtó üvegén át érkező sárgás, meleg fény deríti a fehér csempével burkolt lépcsőházat, érdekes teret alakít ki benne. A kilépő, miként a lépcsőház burkolata és az ajtó üvege is, kopottas, töredezett. A szabad tér falán pótolták a lyukakat, ami gondozásra vall. Ugyanez a függőleges loggiasor a rárakódott szennyeződéssekkel, a lepergett vakolatrészekkel kívülről sokkal elhanyagoltabbnak fest, mint belülről.
Dohányzóhely a pad a kapu előtt, társaságba, társalgásra hív, a füst a szabadba száll. A mellette kialakított kisebb virágoskert az otthonosság érzetével enged belépni az épületbe.
Állítható, hogy a dohányzás, ez az egyéni addikció, jelentősen formálja a közösségi tereket.
A lépcsőházi vizuális környezet alakítása
Mint azt az eddigi fényképek is mutatják, hozzájárulnak a látványhoz a bejárati ajtók, rajtuk a díszek, körülöttük a portál, ám nem születik belőlük harmónia. Látványalkotó a benapozottság: a lift nélküli házakban a lépcsőházak közvetlenül kaptak természetes fényt, a liftesekben a beugrókból visszaverődő, beszűrődő fény deríti a lépcsőházakat, amelyeket különben villanykörte világít.
Az ajtótáblára erősített lécek dekoráció, nem úgy, mint a függelékek, amelyek nem egyszer verbális üzeneteket közvetítenek vagy hagyományos alkalmakra, ünnepekre, viselkedési mintákra utalnak.
Díszítésként szolgál a növény - már ha gondozzák.
Ám ha nem, akkor is alkotórésze a látványnak.
A nyáron sem olvadó télapó- vagy hóemberalak inkább lom, mint dísz. A pincében volna a helye, ám ilyen nincs az épületben. Karácsony idején alighanem visszakerül a lakásba.
Egy helyütt találtam képet a falon. A kettő stílusa rokon, alighanem ugyanaz a lakó helyezte el őket, egyazon ajtó környezetében vannak, az egyik az ajtó mellett, a másik abban a liftes beugróban, amely a lakásra nyílik.
Kevés a graffiti, igaz, a rossz minőségű falfelületek sem kínálják magukat és a távlat hiánya sem enged nagyobb méretű alkotást. Apróbb, Kodolko-szobor méretű falfirkák, írások jelennek meg.
A rajz vagy épp az eltüntetésére tett igyekezet olykor egyenesen átalakítja a fal szövetét, mintegy nonfiguratív réteget képez rajta.
Az állapotromlás (lemállott vakolat, égéstermék lerakódás, beázás, az elemek - a tűz, a víz, a föld – egymással folyó játéka), a falfirka (környezetalakítás), a barkácsolás (az eldolgozatlanul a falra szerelt kapcsoló), a megújulás (az ép búrájú lámpatest felett nemrég még hightech mozgásérzékelő vagy iparikamera új kábeltokkal) egyvelegére is látni példát, amelyet balról az üvegfalból érkezve egyenletes, éles, hideg fehér fénylapok derítenek és – a semmibe vesző, zöldellő, eső áztatta külvilág felvillantásával - realitáson túli, disztópikus jelentéssel ruháznak fel.
